Itt vannak az újabb részletek az újpesti gyurcsányista lakásmutyiról – videó

Vágólapra másolva!
Egyre sűrűsödik Déri Tibor lakáscserés ügye, amelyben kiderült, hogy egy számlagyáros ügyben érintett cég vásárolta meg Újpest DK-s polgármesterének lakását, amelyet aztán egy luxus penthouse-ra cserélt, majd úgy döntött, nem áll alpolgármestere, Trippon Norbert útjába, átadja neki a stafétát.
Vágólapra másolva!

Az Origo cikke alapján kirobbant botrányról a PestiSrácok.hu írta meg, hogy a Déri Tibor korábbi lakását igen jó áron megvásárló Pannon-Work cégcsoport több vezetője is egy súlyos számlagyáros, költségvetési csalási ügybe keveredett. A lakás vevője a Pannon-Work Consulting Kft., amelynek a felügyelőbizottsági elnöke Dr. Haraszti Gábor. Haraszti személye azért érdekes, mivel ő a Winkler, Barna és Társai Ügyvédi Iroda oszlopos tagja, amely ügyvédi iroda épp az Újpesti Önkormányzat megbízásában áll. Vagyis erős a gyanú, hogy Trippon Norbert egy házon belüli DK-s cég kedvező vásárlásával vehette rá Dérit a visszalépésre.

Márpedig az tény, hogy ha megvizsgáljuk a dátumokat, érdekes összefüggéseket fedezhetünk fel. Kiderül ugyanis, hogy

Déri éppen 2022 augusztusában cserélte le a régi építésű, Csokonai utcai lakását az új építésű, Csíksomlyó utcai penthouse lakásra. Nem sokkal azelőtt, hogy családi okokra hivatkozva, szokatlan módon a ciklus közepén bejelentette volna, hogy inkább nem indul többet a polgármesteri székért. 

Nyilvánvalóan egyébként egy jól sikerült adás-vételi ügyletről lehet szó, ugyanis a két ingatlan között akár 80 millió forintos értékkülönbözet is lehetett.

Később egy informátor jelentkezett a Pestisrácoknál, aki elmondta, hogy a vevő cégcsoport, tehát a Pannon-Work Zrt. több vezetője is érintett egy most már bírósági szakban lévő, súlyos büntetőeljárásban. A Pannon-Work Zrt. ügyvezetője, Homonnay Géza és 10 társa ellen vádat emeltek költségvetési csalás gyanúja miatt, jelenleg a vádlottak kihallgatásánál tart az eljárás.

A Déri-Trippon páros azonban a mai napig nem válaszolt érdemben a felmerülő kérdésekre, helyette a Facebookon fenyegetőztek. A PestiSrácok.hu stábja megpróbálta megszólaltatni az újpesti képviselő testület utolsó ülésén az ingatlancsere-ügyben érintett két politikust, Déri Tibor azonban el sem hagyta a terem lezárt részét, Trippon Norbert pedig kosárlabdázókat megszégyenítő testcsellel próbált elszökkenni a válaszadás elől. Így működik tehát az átláthatóság a kerületben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!