Becsületes megtalálónak adta ki magát egy tolvaj Kecskeméten - videó

Becsületes megtalálónak adta ki magát egy tolvaj Kecskeméten
Vágólapra másolva!
Egy férfi késő este Kecskeméten ellopott egy telefont, majd azt elrejtette egy bokor alá, és később a tulajdonosnál becsületes megtalálóként jelentkezett.
Vágólapra másolva!

Tavaly szeptember 7-én egy férfi késő este Kecskemét belvárosában sétált, mikor észrevette, hogy az egyik étterem teraszán valaki őrizetlenül hagyta a telefonját. Ezért a tolvaj a 280 ezer forint értékű mobilt elvette az asztalról, és egy bokor alá rejtette, majd éjszaka 

a telefonját kereső nőnél becsületes megtalálóként jelentkezett, és 6 ezer forintot kért azért, hogy visszaadja a mobilt a tulajdonosnak. 

Az ügyészség a büntetett előéletű férfit, aki különös visszaesőnek számít, lopással vádolja, és ezért vele szemben elzárást és közmunkát javasol. 

Tavaly nyáron a komáromi gyógyfürdőben egy nő ellopta az egyik vendég pénztárcáját, amit egy pár méterrel távolabb lévő lévő padon hagyott. A benne lévő pénzt elköltötte, a kártyákat és iratokat pedig egy szemetesbe dobta. Közmunka várhat rá.

Tavaly novemberben több mint félmillió forintos telefont lopott egy férfi egy Deák Ferenc téri üzletből. Az aluljárón átfutott, mikor az üzletben dolgozó utána kiabált. Erre lett figyelmes egy szabadnapos rendőr, aki azonnal üldözni kezdte a menekülő férfit, aki közben a lopott mobilt elejtette, majd elmenekült. A lopási kár a gyors intézkedés miatt azonnal megtérült. A rendőr visszavitte a boltba a telefont. 

Egy szolnoki férfi pedig egy helyi gyógyszertárból lopott el ottfelejtett pénztárcát. A pénz egy részét elköltötte, a tárcát pedig kidobta egy közeli élelmiszerbolt mögötti szemetesbe. A rendőrök a házkutatás során a maradék pénzt megtalálták nála.

Szintén egy gyógyszertárban felejtett pénztárcát lopott el egy szigetvári nő egy évvel ezelőtt, majd kivette a benne lévő 27 ezer forintot, ezután a pénztárcát a benne lévő kártyákkal és iratokkal együtt odaadta egy rokonának, aki leadta talált tárgyként egy közeli üzletben, azonban semmit nem tudott arról, hogy a tárca lopás útján került a nőhöz.

Egy nő pedig egy Esztergomhoz közeli üzletben vásárolt, majd a pulton felejtette a pénztárcáját, melyben 3 bankkártya, iratok, és 12 ezer forint volt. A következő vásárló észrevette a pulton lévő pénztárcát, de ahelyett, hogy leadta volna, szemrebbenés nélkül zsebre rakta.