Melyik magyar ex-kormányfőt tilthatták ki Oroszországból?

Vágólapra másolva!
Az Izvesztyija szerint 15 magyar állampolgár is szerepel az Oroszországból kitiltottak listáján – köztük egy volt kormányfő is. Nem tudni, ki az, hivatalosan még nem értesítettek senkit.
Vágólapra másolva!

A lap egy, a Kremlhez közel álló forrástól úgy tudja, az orosz nagykövetségeknek adták ki az utasítást, hogy állítsák össze azoknak az oroszellenes személyeknek listáját, akiknek vagyonuk, érdekeltségeik vannak Oroszországban.

Boross Péter időrendben az első, aki szóba jöhet; ő Antall József halála után, 1993-94-ben volt miniszterelnök, azonban már nem igazán aktív politikus, bár 2010-13. között még az Orbán Viktor miniszterelnök mellett működő, az új alkotmány koncepcióját kidolgozó testület tagja volt.

Boross Péter már nem aktív politikus Fotó: Hajdú D. András - Origo

Nem aktív tagja a magyar közéletnek Medgyessy Péter sem, aki 2002 és 2004 között volt kormányfő, majd 2008-ig Magyarország utazó nagyköveteként tevékenykedett.

Medgyessy Péter Horn Gyula temetésén. Ő sem tűnik befutónak Fotó: Mudra László - Origo

Bajnai Gordon is csupán a tavalyi választásokra „reaktiválta magát”. Ő Gyurcsány Ferenc lemondása után, 2009. április 14. és 2010. május 29. között volt Magyarország miniszterelnöke.

Bajnai Gordon gyakorlatilag csak a tavalyi választásra reaktiválta magát Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Tavaly június óta alig jelent meg a nyilvánosság előtt, szeptembertől pedig a Meridiam-csoport, egy francia hátterű infrastrukturális befektetésre szakosodott multinacionális cég ügyvezető igazgatója.

Esetleg Gyurcsány?

Gyurcsány Ferenc, aki 2004. és 2009. között volt kormányfő, hivatali ideje alatt jó viszonyt ápolt Vlagyimir Putyinnal, és ellenzéki politikusként sem az orosz elnököt bíráló éles szavaitól visszhangzik a magyar sajtó, bár tény, hogy a konfliktus és az aggresszió emberének nevezte az orosz elnököt.

Gyurcsány a Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszusán. Nem bírálja habzó szájjal Putyint Fotó: Marton Szilvia - Origo

Gyurcsány vízumot kér

Senki nem értesítettek a kitiltásról hivatalosan, egyelőre az egész csupán lapértesülés, amit nem erősítettek meg – mondta az Origo kérdésére a Demokratikus Koalíció szóvivője.

Gréczy Zsolt jelezte, hogy szeretnének utánajárni, vajon Gyurcsány Ferenc az Izvesztyija által említett amerikai, kanadai és uniós vezetők között van-e, ezért jövő héten a volt kormányfő vízumkérelmet nyújt be egy oroszországi utazáshoz.

A szóvivő hozzátette, nem kívánnak találgatásokba bocsátkozni, hogy kik lehetnek az érintettek.

Boross Péter és Medgyessy Péter sem tud arról, hogy kitiltották volna Oroszországból. Ezt mind a ketten a hvg.hu kérdésére válaszolták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!