Saját nagymamáját és még számos embert lopott meg egy férfi Ausztráliában

Vágólapra másolva!
Egy 24 éves férfi piramis-játékot indított Ausztráliában és összesen 733 millió forinttal károsította meg áldozatait, akik között volt a férfi nagymamája is.
Vágólapra másolva!

A 24 éves Jack Endersbyt azzal vádolják, hogy 2021 februárja és 2024 februárja között egy hatalmas piramisjátékban mintegy 2 millió dollárt (733 millió forint) csalt ki az áldozataitól Ausztrália-szerte. A férfi nagymamája elmondta, hogy 2021-ben 320 000 dollárt (117 millió forint) adott Endersbynek a Codex Investments nevű vállalkozás elindításához.

Az unoka három százalékos havi hozamot ígért neki, de tavaly nyáron az utalások hirtelen leálltak.

Endersbyt a nyugat-ausztráliai rendőrség a hónap elején tartóztatta le, és múlt pénteken állt a perthi bíróság elé 11 rendbeli csalás vádjával.

Mindössze néhány év alatt a fiatal befektető luxuséletet ért el, drága lakása volt Perth tengerpartján, gyakran járt luxusnyaralásokra Dubajba és New Yorkba, és egy Maseratit vezetett. A rendőrség azt állítja, hogy fényűző életmódja nem okos befektetések, hanem egy piramisjáték eredménye volt - ahol az új befektetőktől pénzt szednek be, hogy visszafizessék a korábbi befektetők pénzkivételeit.

Tönkretette az életünket. Hogy tehette ezt velem - én vagyok a nagymamája 

- mondta az asszony. 

Endersby áldozatai közül többen is elmentek a bírósági meghallgatására. A férfi egyik ügyfele azt mondta hogy Endersby "bizalmat épített" a befektetőkkel azáltal, hogy bevonta őket egy baráti ajánlási rendszerbe és ez volt az átverés alapja - írja a Dailymail.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!