Mindent letarolt egy teherautó, hajszálon múlt egy család élete - videó

Vágólapra másolva!
Massachusettsben egy teherautó sofőrje elvesztette az irányítást a jármű felett és egy fagylaltozó parkolóját teljes egészében letarolta.
Vágólapra másolva!

Az incidens vasárnap este felé történt Massachusetsben egy fagylaltozó parkolójában, ahol az elszabadult teherautó összetörte a táblákat, nekiment az autóknak, ráadásul majdnem nekiment egy a közelben parkoló autónak, amelyben egy nő és annak gyereke ült. A mutatvány közben pedig törmelékek repkedtek mindenfelé - írja az NBC Boston.

A biztonsági kamerák felvételein látható, hogy a teherautó nagy sebességgel száguldott át a területen, majd rövid időre a levegőbe emelkedett.

Az incidens során senki sem sérült meg, a jármű senkit nem ütött el és a szétszóródó törmelékek sem okoztak károkat a fagylaltos stnadnál. Szerencsére a fagylaltozó sem volt nyitva, amely ilyenkorra már tele szokott lenni vásárlókkal.

Az üzletnek vasárnap kellett volna kinyitnia a szezonra, de az időjárás és más körülmények miatt késett a nyitás.

A bolt tulajdonosa elmondta, a fejében lepergett, mi lett volna, ha a bolt tele lett volna vásárlókkal. 

Csak a szerencsén múlt, hogy a bolt nyitását el kellett halasztani és így nem lett óriási mészárlás az eset vége.

A bellinghami rendőrség szerint a 38 éves sofőr ellen büntetőeljárás indult - írja a Fox News.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!