Megdöbbentő dolog miatt leszállítottak két utast egy repülőről - videó

részeg,utas,járat,Tenerife,London,EasyJet
Fotó: X / The Sun
Vágólapra másolva!
Az EasyJet Teneriféről Londonba tartó hajnali járatáról rendőrök vezettek ki két utast a leszállást követően, ugyanis azok végigrandalírozták az utat. A többi utas a jelenetet látva fellélegezett. Mint kiderült, a pár nagyon berúgott, megittak egy üveg vodkát.
Vágólapra másolva!

Sokkoló pillanatoknak voltak szemtanúi az utasok az EasyJet csütörtök hajnali, Teneriféről Londonba tartó járatának landolása után. Rendőrök vezettek ki egy párt a fedélzetről, miután azok az egész út során randalíroztak, hangoskodtak

 - számolt be róla a The Sun, akik egy videót is megosztottak az esetről. 

A többi utas a jelenetet látva fellélegezett, nem tudták már elviselni a hangoskodást. Miután a rendőrök kiborították a nő táskáját, kiderült, hogy megittak egy üveg vodkát. Nagyon berúgtak. 

Nemrég egy influenszert szállítottak le egy gépről. Két utas pedig azért nem utazhatott, mert nem voltak hajlandóak ráülni az összehányt ülésre. Egy idős bácsinak is el kellett hagynia a fedélzetet, mert nem tudta elviselni, hogy a stewardess nem visel maszkot. Egy utas pedig maga nem volt hajlandó eltakarni a száját, ezért leszállították a gépről.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!