Szülinapi bélyeg készül Vilmos hercegről

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A jóképű herceg arcvonásait megörökítő bélyegre egy picit még várni kell: Vilmos ugyanis csak 2003. június 21-én tölti be a huszonegyet, és a Brit Királyi Posta erre a napra szeretné rögzíteni a kibocsátás időpontját. A bélyeg huszonhét penny értékű lesz, és az első osztályú bélyegek körébe fog tartozni (a szigetországban első és másodosztályú bélyegek vannak - az első osztályúakkal gyorsabban ér el a címzetthez a küldemény).

Noha nem ez az első alkalom, hogy az ifjú herceg képmása megjelenik egy bélyegen - az Anyakirálynő századik születésnapja alkalmából ugyanis már megörökítették arcvonásait egy az alkalomra kiadott miniatúrán 2000-ben -, mégis ez az első eset, hogy a Brit Királyi Posta annak alkalmából ad ki bélyeget, hogy az uralkodóház egyik tagja nagykorúvá vált.

- Bízunk benne, hogy nagy lesz az érdeklődés világszerte: nemcsak a közönségre, hanem a ritkaságok gyűjtőinek figyelmére is számítunk - nyilatkozta a Királyi Posta Bélyegosztályának igazgatója, Gavin Macrae. - A kibocsátandó bélyeg egy hosszú hagyományba illeszkedik: azoknak a bélyegeknek a sorába, melyeket azért adtunk ki, hogy megünnepeljük vele a királynő és az uralkodóház tagjai életének jelentős eseményeit.

A brit királyi család honlapja http://www.royal.gov.uk/

A bélyeg pontos külalakját még nem tervezték meg, de - mint minden, az uralkodóházat érintő bélyeg esetében - a királynőnek is jóvá kell hagynia a kibocsátását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!