Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok francia Julian Alaphilippe győzött a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny 12. szakaszán, amelyen Valter Attila szökésben volt, ám "nem ért haza", az összetett élcsoportja pedig nem változott, továbbra is a szlovén Tadej Pogacar vezet.

Csütörtökön a Martinsicuro és Fano közötti 193 kilométeres etap várt a bringásokra, a 2162 méter szintemelkedést tartalmazó táv második felében négy kisebb, negyedik kategóriás emelkedővel. A szakasz jellege lehetővé tette, hogy szökevények harcoljanak az elsőségért, sokan érdekeltek is voltak ebben, köztük a magyar bajnok Valter. Ám az ő csoportja - noha kéttucatnyian tekertek benne - sokáig csak a harmadik boly volt és végül be is fogta a mezőny. Valter végül hat perc hátránnyal a 44. pozícióban tekert be, összetettben a 34. 38:25 perc lemaradással - írja az MTI.

Julian Alaphilippe nyerte a 12. szakaszt
Fotó: Luca Bettini / AFP

A céltól 138 kilométerre ketten tekertek el a többi szökevénytől, a hajrában ebből a kettősből az utolsó emelkedőn, a záró 12 kilométeren belül meginduló Alaphilippe szerezte meg a győzelmet félperces előnnyel. A pályafutása első Giróján szereplő francia bringás ezzel teljessé tette háromhetes kollekcióját: a Tour de France-on - ahol viselte a sárga trikót is - összesen hat, a Vuelta a Espanán egy etapsikerrel rendelkezik.

Az összetett élcsoportja nem módosult, az esélyesek valamennyien együtt, közel öt és fél perc lemaradással értek célba, a kétszeres Tour-győztes Pogacar változatlan előnnyel tartja előnyét.

"Az első egy óra elég könnyű volt, így is terveztem. Nem számítottam rá, hogy ott fog elmenni a szökés és nem is ott tudott elszakadni. Aztán a hegyekhez érve elképesztően kemény volt az első tíz-tizenöt perc, ott brutálisan nagy számokat kellett menni ahhoz, hogy elöl lehessen maradni" - értékelt az M4 Sport helyszíni stábjának a Visma-Lease a Bike kerékpárosa. Amint felidézte, az eltekerő tizenöt fős csoportban nem volt benne, ám nem adta fel, így ismét próbálkozott. "Sikerült elmenni egy másik tizenöt-tizenhét fős csoporttal, nagyon sokan voltunk elöl. Természetesen csalódott vagyok a végeredmény miatt, de ezt csak így lehet gyakorolni, ha ott van az ember." 

"A lábak jók voltak, fejben is nagyon jó voltam, sokszor úgy éreztem, hogy abban a csoportban vagyok, ami el tud szökni a szökéstől, ám végül nem tudtam benne lenni abban a csoportban, ami elgurult" - fejtette ki. Mivel egyedüli vismás volt elöl, azokra a csapatokra hagyatkozott, amelyek több kerékpárost adtak a szökésbe.

"Nagyon érdekes volt, hogy nem sikerült összedolgoznunk és ennyire feladtuk, hogy még a mezőny is utolért minket, természetesen csalódott vagyok emiatt." Valter hangsúlyozta: célja nem a szökésbe kerülés volt, hanem egy jó eredmény elérése, márpedig ha az élete árán küzd azért, hogy eltekerjen a mezőnytől, akkor hiába lett volna ott az élcsoportban a végén, nem sokra ment volna vele, ezért nem is próbálkozott síkon.

"Egy ilyen nagy csoport sosem fog együtt hazaérni, próbáltam nagyon aktívan elöl kerékpározni" - emelte ki Valter, aki utólag belátta: az idei kiírás első rózsaszín trikósára, az etapon második ecuadori Jhonatan Narváezre figyelnie kellett volna. Nagyjából 50 kilométerrel a cél előtt megkísérelt az előttük tekerő csoport után eredni.

"Amikor az ember ennyi energiát beletesz, akkor dühös, hogy így alakul a vége, még ha úgy vesszük, hogy az én hibám is, akkor pedig magamra vagyok dühös. Szeretném kiadni magamból, ami bennem van, ma nagyon jók voltak a lábaim, el is tudtam gurulni egyszer: kicsit fel akartam rázni a csoportot, szétszakítani, hogy ne legyünk húszan, csak tízen, mert lehet, hogy akkor az a tíz már összedolgozott volna" - fejtette ki a magyar bajnok, aki egy négyfős sorral még azelőtt is próbálkozott "dacból meg csalódottságból", mielőtt a mezőny utolérte őket, "nem mintha nagy eredmény lett volna" valahol a 12-15. hely között beérni. - "Ha már ilyen sok energiát beletettem, akkor fáradjak el a nap végére teljesen."

Eredmények, Giro d'Italia (a viadal honlapja alapján):

12. szakasz, Martinsicuro-Fano, 193 km:
1. Julian Alaphilippe (francia, Soudal - Quick-Step) 4:07:44 óra
2. Jhonatan Narváez (ecuadori, Ineos Grenadiers) 31 másodperc hátrány
3. Quinten Hermans (belga, Alpecin-Deceuninck) 32 mp h.
...44. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 6:03 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 45:22:35 óra
2. Daniel Martínez (kolumbiai, BORA-hansgrohe) 2:40 perc hátrány
3. Geraint Thomas (brit, Ineos Grenadiers) 2:56 p h.
...34. Valter 38:25 p h.

Pénteken a Riccione és Cento közötti 179 kilométeres táv vár a 107. Giro d'Italia mezőnyére, amely összesen 3400 kilométert teker, amíg a jövő vasárnapi záróetapon Rómában célba ér.