Felszaladt néhány plusz kiló a karantén alatt?

zöldség
Vágólapra másolva!
A karantén, a bezártság, az iskola nélküli napok nagyban megváltoztatták a családok mindennapjait: mozgásszegényebb életmód, felboruló étkezési szokások. A napi feladatok mellett sokkal nehezebb odafigyelni a helyes táplálkozásra. Idő szűkében gyakrabban keressük a gyorsan elkészíthető, de kevésbé friss és vitamindús ételeket, valamint hajlamosabbak vagyunk – akár heti rendszerességgel – ugyanazokat a fogásokat elkészíteni, mert azokat legalább vita nélkül, biztosan megeszi a gyerek. Ezek a tényezők sok családban vezettek plusz kilókhoz nemcsak a felnőttek, de a gyerekek körében is. Az Európai Friss Csapat program utánajárt, hogyan segíthetünk a gyermekeknek leadni a felszaladt plusz kilókat, hiszen a súlyfelesleg hosszú távon számukra sem egészséges.
Vágólapra másolva!

– fogalmazta meg az alapszabályt Fülöp Lili, az Európai Friss Csapat program dietetikusa.

A testsúlycsökkentésben a gyerekek esetében is – a rendszeres testmozgás mellett – alapvető szerepe van a megfelelő táplálkozásnak, hiszen ez határozza meg, mennyi kalória jut a szervezetükbe.

Legkézenfekvőbb megoldás a zöldségek és gyümölcsök arányának emelése és rendszeressé tétele

a gyerekek napi étrendjében, hiszen kalóriatartalmuk alacsony, és még egészségesek is. Vitaminban, ásványi anyagokban gazdagok, antioxidáns- és rosttartalmuk pedig jelentős.

A szakember szerint három egyszerű tippel növelhetjük a zöldségfogyasztást családunk körében.

Forrás: Shutterstock

1. Készítsük el közösen!

Az együtt főzött finomságokat a gyermekek szívesebben fogyasztják el, és így könnyebben ismerkednek a nyersanyagokkal is. Ne féljünk hát bevonni őket a konyhai műveletekbe!

2. Minden főétkezés tartalmazzon zöldséget!

A reggeliknél, vacsoráknál lehetnek olyan nyers zöldségek, mint a retek, az uborka, a paprika, a paradicsom vagy a salátafélék,

míg az ebédeknél bátran beépíthetjük a káposztaféléket és a hüvelyeseket is.

Ha gyermekünk válogatós, próbáljuk különbözőképpen tálalni számára a zöldségeket, akár szószokba, levesekbe „rejtve" is.

3. Mutassunk példát!

Ha mi is előszeretettel fogyasztjuk a zöldségeket és a gyümölcsöket nyersen, főtt, sült vagy párolt állapotban, esetleg savanyúságként, akkor gyermekünk is szívesebben fogadja majd el a szezonális finomságokat.

A reggeli vagy tízórai szendvicsbe mindenképpen tegyünk zöldséget, de ne csak paprikában gondolkodjunk!

Tehetünk bele salátalevelet vagy akár friss spenótlevelet is. Ha biztosra akarunk menni, meg is formázhatjuk a szendvicseket! Az állatokat mintázó szendvicseknek lehetetlen ellenállni!
Ebédre, vacsorára készíthetünk zöldséges krémleveseket, főzelékeket is, amelyeket liszt helyett a bennük főtt zöldségek püréjével sűríthetünk.

Érdemes a köreteket is kicsit átalakítani. Próbáljuk ki például, hogy a burgonyapüréhez a burgonya mellé karfiolt vagy karalábét teszünk és úgy pürésítjük. Ha már sült krumpli, akkor a burgonya inkább a sütőben süljön, kevés olajjal, és tegyünk mellé cékla-, zeller- vagy akár sárgarépakockákat is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!