Trükkökkel próbálta eltitkolni szakítását Kucsera Gábor és Tápai Szabina

Tápai Szabina
Vágólapra másolva!
A napokban derült ki, hogy Tápai Szabina és Kucsera Gábor már hónapok óta nem élnek együtt, a kézilabdázónőt egyedül hagyta férje három közös gyerekekükkel. Nem ők az egyetlenek a magyar sztárok közt, akik csak jóval később meséltek házasságuk válságáról, korábban Völgyi Zsuzsi, Janicsák Veca és Horváth Gréta is sokáig titkolták, hogy nincs minden rendben a párkapcsolatukkal, Szigligeti Ivett és Dudás Miklós pedig továbbra is tagadják, hogy komoly gondjaik vannak. Természetesen az ismert embereknek, celebeknek joguk van a csendes magánélethez - azonban korábban éppen ők akartak szerepelni a médiumokban boldog párkapcsolatukkal, így érthetően az embereket az is érdekli, amikor összevesznek.
Vágólapra másolva!

Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Mint írtuk, vége Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságának, azóta pedig az is kiderült, hogy a férfi egy ismert modellel is megcsalta a feleségét – de valószínű, hogy nem ez volt az egyetlen alkalom. Tavaly is felmerült már, hogy a páros nincs együtt, de akkor tagadták, hogy problémáik vannak. Sokaknak gyanús volt, mikor hónapokkal ezelőtt kijelentették, hogy házastársként nem szerepelnek a nyilvánosság előtt, közös képeket sem fognak mutatni az oldalaikon.

Forrás: Tápai Szabina/Facebook

"A házasságunk még tart, nem váltunk el, és – a pletykákkal ellentétben – még sosem szakítottunk az elmúlt 9 év alatt. A családi állapotunkat nem az tükrözi, van-e rólunk friss közös kép az interneten" - mondták akkoriban. Egy másik alkalommal, bő két éve is szóba került a válás, de akkor harmadik gyermekük születése miatt megpróbálták – már sokadszor – rendezni a házasságukat.

A napokban Tápai Szabina úgy döntött, kitálal a házasságáról és azt is elárulta, hogy megcsalás is történt, Kucsera Gábor pedig már nyolc hónapja elköltözött a családjától.

Janicsák Veca

Az énekesnő is csak utólag beszélt arról, hogy hiába akarták, nem tudták megmenteni a házasságukat a férjével.

Forrás: Janicsák Veca/Instagram

– vallott Janicsák Veca nemrég a kapcsolata befejező momentumáról, és hozzátette, Ábel nem tartotta be az ígéreteit. Elmondta, hogy a 10 éves házasságuk alatt sokat nyelt, ennek következtében kimerült, és rengeteg betegséggel kellett megküzdenie.

Mára jogilag is pontot tettek a házasság végére, állítólag 2020-ban már külön voltak, de az okokról csak két évvel később, 2022-ben mesélt először.

Lapozzon, nézze meg a többieket is!