Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

Kuvaitváros, Kuvait fővárosa, Kuwait City, Kuvaitfővárosa
Fotó: AFP/Yasser Al-Zayyat
Vágólapra másolva!
Kuvaitváros lett a világ legforróbb, és egyben legélhetetlenebb városa, ahol a hőmérséklet folyamatosan emelkedik, miközben az emberi szervezet számára már most elviselhetetlen. A tengerpartján például olyan nagy a forróság, hogy az élőlények a tengerben halálra forrnak, a madarak pedig megsülnek a levegőben.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi időben a globális éghajlatváltozásnak, és felmelegedésnek köszönhetően Kuvait városában olyan forróvá vált a levegő és a talaj, hogy az égben halálra pörkölődnek a madarak, majd holtan hullanak a földre, és még az utcákon is kötelező a légkondicionáló használata. 

Kuvaitváros, Kuvait fővárosa, Kuwait City, Kuvaitfővárosa
Egy kimagasló felhőkarcoló Kuvaitvárosban
Fotó: AFP/Yasser Al-Zayyat

A hőmérséklet gyakran még az 50 Celsius fokot is túlszárnyalja. Kuvaitváros maga egy betontömegű metropolisz, és mint ilyen, hosszú órákon keresztül megtartja a kegyetlen hőséget. A hatalmas olajtartalékairól ismert városban csak ritkán esik az eső, ami tovább rontja a hőmérsékleti helyzetet. A csapadék hiánya évről évre intenzívebb homokviharokhoz vezet, amik még elviselhetetlenebbé teszik a hőséget.

Kuvaitváros
Kuvaitváros éjszaka
Fotó: Wikipedia

A városban az átlagos hőmérséklet nyáron 45 Celsius fok, télen pedig 20. 

Kuvaitváros hárommillió lakosa ezért ha csak teheti benn marad a légkondicionált épületekben, autókban. De azok számára, akik mégis kimerészkednek a szabadba, az egyetlen menedéket a forróság elöl az utcákon is használt klímák jelentik. Beltéri bevásárlóközpontok is vannak itt bőven, köztük egy egész pálmafákkal szegélyezett utca. A naptej és a hideg zuhany természetesen elengedhetetlen az ebben a városban lakók számára. Habár a nap felmelegítheti a csöveket, ami azt jelenti, hogy még a hideg víz is eléggé meleg. A kuvaiti kormány azt is engedélyezte, hogy a temetéseket nappal helyett éjszaka tartsák, hogy a gyászolók elkerülhessék a fullasztó meleget. 

image

A hőség ellenére az utcák korántsem üresek. Az ország lakosságának mintegy 70 százalékát migráns munkavállalók teszik ki, akik főként arab, dél- és délkelet-ázsiai országokból érkeznek. 

image

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a globális felmelegedés miatt a hőségnek való kitettség még tovább fog súlyosbodni. Világszerte megfigyelhető, hogy a szélsőséges hőmérsékleti események gyakorisága, időtartama is nő. Csak 2015-ben az átlagos évekhez képest 175 millióval több ember volt kitéve hőhullámoknak. A forróság élettani stresszt okozhat a szervezetben, ami világszerte súlyosbítja a halálozás legfőbb okait, köztük a légzőszervi és szív- és érrendszeri betegségeket, a cukorbetegséget és a vesebetegségeket. Az ilyen nagy melegben a szabadban töltött idő szintén veszélyes. A napnak kitett bőr megéghet, és a hőguta, a fejfájás és az ájulás is kockázatot jelent.

Az éghajlatkutatók arra figyelmeztetnek, hogy ez a város a világ többi részénél sokkal gyorsabban melegszik: az előrejelzések szerint az itteni hőmérséklet az évszázad végére még 5,5 Celsius-fokkal nőni fog. 2021-ben a hőmérséklet majdnem egy hónapon keresztül meghaladta az 50 Celsius fokot, ami akkor rekordot jelentett, de ez akár már idén is megdőlhet. 

Forrás: Mirror

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!