Tovább folytatódik a földértékesítési program
Az árverések keretében mintegy 22 ezer hektár állami földterületet hirdetnek meg.
Az árverések keretében mintegy 22 ezer hektár állami földterületet hirdetnek meg.
A miniszter kiemelte, hogy ebben jelentős szerepe van a kormányzati támogatásokkal megvalósuló beruházásoknak is.
Ez jelentősen segíti az ukrán mezőgazdasági áruk eljuttatását az afrikai és közel-keleti államokba.
Magyarorszá nem hagyja, hogy a felelőtlen döntések miatt a saját gazdáink tönkremenjenek.
Az MBH AgrárTrend Index mutatói alapján már nem nő tovább az élelmiszer-vásárlás terhe.
Átadták a Green Technológia Kft. fejlesztését Lébényben.
Korábban 100 forintos boltokként is ismerték a hálózat üzleteit.
Brutális mennyiség betakarítására készülnek.
A gazdaságátadás szabályozása, a hamarosan megjelenő pályázatok és egy mentorprogram segítségével profi gazda lesz az is, aki most vágna bele.
Ez a hír még tovább fogja gerjeszteni a drágulást, holott már így is rendkívül megugrott a tojás ára a franciáknál.