Hídpénzbotrány: már három nyomozás is van Karácsonyék korrupciós ügyében
Egyre nehezebb helyzetben a baloldali főpolgármester.
Egyre nehezebb helyzetben a baloldali főpolgármester.
A vállalkozásnak sajtóhírek szerint 1,4 milliárd forintot utalt át a Lánchíd felújítását korrupciógyanús körülmények között elvégző A-Híd Zrt.
Sikkasztás, hűtlen kezelés, csalás: felsorolni is nehéz a főpolgármesterhez köthető ügyeket, amelyekben nyomoznak.
A cégcsoport építhette meg a Medgyessy–Gyurcsány-kormányok idején a kőröshegyi völgyhidat, amely szintén alaposan megdrágult az évek alatt.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordult közérdekű bejelentéssel Tényi István.
Nemcsak a baloldali pártok és Karácsony emberei, de a baloldali sajtó is igyekszik csendben maradni.
Szinte a teljes büntető törvénykönyvet lefedik azok a bűncselekmények, amikkel összefüggésbe hozták az Amnesty igazgatójának a testvérét.
Hír TV felé fennálló 22 millió forintos tartozása miatt is feljelentették a rendőrségen.
Az Amnesty International igazgatója azonnal reagált a Vig Mór körül kialakult botrányokra.
Egyelőre nem tudni, hogy az A-Híd miért szerződött ilyen döbbenetes összeggel a több bűncselekményben érintett számlagyáros jogász vállalkozásával.