Vágólapra másolva!
Több, mint hat év eltelt, amióta először elevenedett meg a mozivásznakon Középfölde, A Gyűrűk Ura-trilógia pedig azóta filmtörténelmet írt. Mára biztossá vált, hogy lesz folytatás (azaz előzmények, A hobbit című regényből) más rendezővel és nyilván más szereplőkkel. Peter Jackson remekműve azonban egy sereg tehetséges színésszel ajándékozta meg a filmvilágot, akik remek ugródeszkának használhatták A gyűrűk urát. Vagy nem. Áttekintjük, hogy a trilógia lezárása után ki vándorolt tovább Oscar-jelölés, ki újabb sikertrilógia, ki pedig a süllyesztő felé.
Vágólapra másolva!

Viggo Mortensen (Aragorn)

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
A Gyűrűk UraEastern Promises - Gyilkos ígéretek


Az utolsó utáni pillanatban ugrott be Stuart Townsend (aki azóta sem tudott sokkal többet letenni az asztalra mint, hogy Charlize Theron barátja) helyére a korábban a G.I. Jane, az Egy hölgy arcképe és a Séta a holdon szerepeiből ismert másodvonalbeli színész. A három rész során impresszív vezérhím-karizmáról tett tanúbizonyságot, aminek köszönhetően özönleni kezdtek hozzá a hasonló hősszerepek. Állítólag rengeteget elutasított és az egy, amit elvállalt (Alatriste kapitány) újabb kihívások elé állította: spanyolul játszott. Imidzsét David Cronenberg színesítette két parádés szereppel: az Erőszakos múlt-ban báránybőrbe bújt farkast, a Gyilkos ígéretek-ben pedig pont az ellenkezőjét alakította, utóbbiért végre Oscar-jelölésig is jutott, ami valójában mindkét alakításnak szólt. Legközelebb Cormac McCarthy (Nem vénnek való vidék) regényének adaptációjában, a The Road-ban láthatjuk a világégés után rothadó Amerikában barangoló apaként.

Legjobb filmje A Gyűrűk Ura óta: Erőszakos múlt + Eastern Promises - Gyilkos ígéretek

+ + +

Elijah Wood (Frodó)

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
A Gyűrűk UraEgy makulátlan elme örök ragyogása


Elijah Wood tizenegy-két évesen tűnt fel először a vásznakon, és A jófiú-ban vagy a North-ban olyan helyes kissrácnak tűnt, akiből egy napon biztos daliás szívtipró lesz. Ehelyett lett belőle egy hobbit, merthogy egyrészt életben is pont úgy néz ki, mintha Tolkien eleve rá írta volna a karaktert, másrészt pedig nem fogja egyhamar levakarni magáról Frodó bőrét. Pedig kínosan próbálja: a trilógia óta csak teljesen más célközönségnek játszik (pl. a Minden vilángol című kattant rétegfilm), ellentmondásos karaktereket választ (pl. a Huligánok vagy a Sin City pszichopatája) vagy szerényen megbújik nagyobb sztárok árnyékában (Egy makulátlan elme..., Bobby). Egyelőre még talány, hogy érdekes és sokszínű választásai mely irányba sodorják, legközelebb mindenesetre egy spanyol rendező misztikus thrillerjében próbálja ki magát (The Oxford Murders).

Legjobb filmje A Gyűrűk Ura óta: Egy makulátlan elme örök ragyogása

+ + +

Orlando Bloom (Legolas)

Forrás: [origo]Forrás: [origo]
A Gyűrűk UraA Karib-tenger kalózai


A fent taglalt két színésszel szemben Orlando Bloom nagyon is egyértelművé tette karrierje irányvonalát és egyáltalán nem zárkózik el a további kalandhős-szerepektől, sőt, szinte csak ilyenekben láthattuk. A Karib-tenger kalózai-val óriási szerencséje volt, hiszen azt Johnny Depp emelte ki a multiplexek nyári átlagfilmjei közül, de a második, harmadik (...negyedik?) részekre neki is jutott a gázsiemelésből. Az egyébként is csak erős közepes Trójá-ban ő volt a legbénább, de az igazán nagy kihívás az volt, hogy el tud-e vinni egyedül a hátán egy grandiózus történelmi eposzt. A Mennyei királyság alapján nyilvánvaló, hogy nem, de talán még keserűbb csalódás volt, hogy ő asszisztált Cameron Crowe első rossz... ne is finomkodjunk, csapnivaló, pocsék, rettenetes filmjéhez, az Elizabethtown-hoz. Alapos karrier-újradefiniálásra lenne szüksége, mert matinébálványként meg vannak számlálva a napjai. Biztató jel volt egy önironikus vendégszereplés a Futottak még... sorozatban.

Legjobb filmje A Gyűrűk Ura óta: A Karib-tenger kalózai - A fekete gyöngy átka

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!