Joe Biden szánalmas állapotban - lemondatják-e az egyre nevetségesebbé váló elnököt? - videók

Joe Biden elesett
888
Vágólapra másolva!
A 80 éves amerikai elnök egészségügyi állapota egyre aggasztóbb, az utóbbi időben pedig egyre megdöbbentőbb helyzetekbe keveredik. Joe Biden nemcsak sorra esik-kel, de néha úgy tűnik, nem tudja, mit csinál. Kisétál egy interjúból, randitippeket kislányoknak, rágcsálja egy másik ruháját, igazítja útba őt egy húsvéti nyúl, vagy éppen nevetgél temetéseken. A helyzet odáig jutott, hogy már sajátjai és a Demokrata Párt is igyekszik mindent megtenni azért, hogy Biden ne induljon a következő választáson, kétségbeesetten keresik a jelöltet helyette. Az elnök bakijainak sora lassan végtelenül hosszú, mi mégis tettünk egy kísérletet arra, hogy összegyűjtsük azokat!
Vágólapra másolva!

Meggyűlt a baja a repülővel

Az elnök még 2021-ben botladozva szállt fel az Air Force One repülőgépre Atlanta felé. A botlások után nem lett baja, felérve még vissza is tudott integetni, illetve tisztelgett. Az akkor 78 éves elnök egyébként 2020 novemberében törte el a jobb lábát, miközben a kutyájával, Major Bidennel játszott.

Az alábbi sajtóeseményen is rendkívül zavartan viselkedett a világ legnagyobb hatalmának elnöke.

Megfeledkezett arról, hogy ki a felesége, amikor összekeverte az alelnökével

Az USA első embere egy sajtótájékoztatón még arról is megfeledkezett, hogy ki a felesége, amikor összekeverte az alelnökével.

– magyarázta mosolyogva az elnök, mire hangos nevetés tört ki a teremben, de Biden még ekkor sem értette, hogy min nevetnek az emberek. Miközben folytatta a mondandóját, az egyik asszisztense félbeszakította és felvilágosította, hogy a First Lady, vagyis az elnök felesége ott ül a közönség első sorában, Ő maga pedig a First Lady férje. Joe Biden ezután megpróbálta viccesen megmenteni a helyzetet, de még a felesége is elpirult.

Gyakran zavartan viselkedik a nyilvános eseményeken

Biden nemrég a kezét nyújtotta egy szellemnek, miután befejezte a beszédét az észak-karolinai Greensboróban.

AZ ELNÖK MÉG EGY KIS IDEIG CÉLTALANUL TÉBLÁBOLT AZ EMELVÉNYEN, MIELŐTT A TESTŐREIHEZ MENT.

Egy másik eseményen is képzeletbeli emberekkel fogott kezet.

Elaludt az izraeli kormányfővel való találkozóján

Emlékezetes volt az is, amikor úgy tűnt, hogy Joe Biden elaludt, miközben Naftali Bennett akkori izraeli kormányfővel tárgyalt.

A pillanat rendkívül kínos volt, mert miközben Bennett folyamatosan hozzá beszélt, ő békésen szunyókált.

De nem ez volt az első eset: ugyanis korábban egy klímacsúcson sziesztázott az USA elnöke.

Az utóbbi hónapokban szinte minden hétre jutott egy-egy bakiparádé a történelem legidősebb hivatalban lévő amerikai elnökétől. Korábban, amikor részt vett az Öböl-menti Együttműködési Tanács csúcstalálkozóján, a jelek szerint kimerítő témákról kellett egyeztetnie a többi ország vezetőivel, ugyanis

EGY PILLANATRA BEHUNYTA A SZEMÉT, MAJD EL IS ALUDT A TANÁCSKOZÁS KELLŐS KÖZEPÉN. AZ INTERNETRE FELKERÜLT VIDEÓK TANÚSÁGA SZERINT MÉG AKKOR IS MAJDNEM ELALUDT, AMIKOR Ő MAGA BESZÉLT.

Kínos baki: a halott királynőt éltette

Az amerikai elnök egyik beszéde végét azzal zárta, hogy "Isten óvja a királynőt!" Sokak szerint Biden egyszerűen öregszik, és elfelejtette, hogy II. Erzsébet tavaly ősszel meghalt, mások azt mondják: szándékosan akart udvariatlan lenni az Egyesült Királysággal és az uralkodóval, III. Károllyal. Egy brit külpolitikai szakértő viszont egyenesen úgy fogalmazott: Joe Bidennek elment az esze.

Nevetgélt a temetésen és randizási tippeket adott egy kislánynak

Az amerikai elnök azzal is felhívta magára a figyelmet, amikor

egy kislánynak adott randizási tanácsokat, de világszerte okozott felháborodást azzal is, hogy nevetgélt II. Erzsébet királynő temetésén.

Napról napra nagyobb az elégedetlenség az USA-ban a Biden kormányzat politikájával, és egyre többen teszik fel a kérdést, hogy az elnök egyáltalán el tudja-e látni a feladatait 100 százalékosan. Az is előfordult ugyanis, hogy egy halott képviselőt keresett a beszéde közben egy konferencián.

JACKIE, ITT VAGY? HOL VAN JACKIE?" – TETTE FEL A KÉRDÉST A KÉPVISELŐNEK NYITÓ MEGJEGYZÉSÉBEN AZ ELNÖK, AMI CSAK AZÉRT ÉRDEKES, MERT JACKIE WALORSKI már korábban meghalt, így nem LEHETETT OTT A KONFERENCIÁN.

Ezt Bidennek is tudnia kellett volna, halála után a Fehér Ház ugyanis közleményt is kiadott, amely szerint a tisztviselőket megdöbbentette és elszomorította az eset.

A CIKK A KÖVETKEZŐ OLDALON FOLYTATÓDIK! LAPOZZON A FOLYTATÁSÉRT!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!