Kamilla királyné Lajos hercegről viccelődött egy városi ünnepségen

Vágólapra másolva!
Károly király betegsége óta a hivatalos rendezvényeken Kamilla királynő jelenik meg, legutóbb egy várossá avatáson, ahol az ötéves Lajos hercegről is tett egy megjegyzést.
Vágólapra másolva!

Kamilla királyné Man szigetén járt, ahol városi rangot kapott egy helyi település, Douglas. Az ünneplő tömegben ott volt egy 38 éves asszony az ikreivel, neki mondta a királynő, "van egy Lajos nevű unokám... eléggé megterhelő". Az ünnepségen mindenki kékbe öltözött, így a királyné is, az ikrek kapcsán pedig azt mondta, hogy "könnyebb lesz velük, ha már nagyobbak, kétévesek lesznek". 

Az ünnepség másik emlékezetes pillanata az volt, amikor

egy nyolcéves kislány megkérdezte, hogy lehet-e a legjobb barátja, amit Kamilla el is fogadott.

 

Kamilla ezután felolvasta Károly király üdvözlő levelét, amelyben a király sajnálkozását fejezte ki, hogy nem lehet személyesen jelen, illetve gratulált a megérdemelt városi ranghoz.