Különleges emlékeket mesélt el Korda György és Balázs Klári

Sztárban sztár leszek!, Sztárban sztár leszek, 11. adás, döntő, TV2, 2023.12.10., Korda György
Korda György
Vágólapra másolva!
Korda György és Balázs Klári 43 éve élnek együtt. Ahogy az életben, úgy a színpadon, és a pókerasztal körül is remek párost alkotnak. Az énekes most elmondta, mikor kezdett el pókerezni és mit jelent számára ez a játék.
Vágólapra másolva!

Korda György legutóbbi interjújában elárulta, húsz évesen pókerezett először.

Így is történt, bár az ötlapos európai pókernek, az úgy nevezett draw-nak semmi köze a texas holdemhez, ami aztán később a szenvedélyem lett, és az életem részévé vált" – mesélte el a story.hu-nak az énekes.

Balázs Klári rajta keresztül ismerkedett meg a pókerrel. Mindig nézte, ahogy kedvese és Horvát János közvetítenek, és szépen lassan megtanulta a szabályokat.

– magyarázta az énekesnő. Korda György szerint jó játékos döntésből születik.

„Egy játékos lehet támadó, vagyis inkább laza, aki nem fél hívni, emelni és belemenni a játszmába, de lehet feszes, óvatos, aki biztosra megy, és csak akkor száll partiba, ha jó lapja van. Persze a legelőnyösebb, ha agresszív, de ez nem összekeverendő a való életben való agresszióval! A pókerasztalnál más szabályok érvényesek, mint az életben. Ott az agresszió egy jó játékstílusra, bátorságra utal, ahogyan blöffölni is ér, sőt szükséges is a kártyában.

A fiatalok egyébként jellemzően agresszívan játszanak, az idősebbek inkább feszesebbek, és a biztosra mennek, de engem 84 évesen sem lehet sarokba szorítani!"

Felesége úgy fogalmazott, ő feszesen viselkedik az asztalnál.

„Ez persze nem azt jelenti, hogy nem tudok támadólag fellépni, blöffölni és kockáztatni, de utóbbit leginkább csak akkor alkalmazom, ha úgy érzem, nincs más választásom. Eleinte egyébként nem volt jó pókerarcom, nehezemre esett megtanulnom hazudni, de ahogyan az előbb Gyuri is mondta, a pókerben ez elengedhetetlen. Ahogyan a türelem és a kitartás is. Egyébként én magam is többször megtapasztaltam már, hogy a férfiak nem veszik komolyan a pókerasztalnál a nőket, de ez csak az előnyünkre válik, mert onnantól mi vagyunk nyerő pozícióban. Alapszabály, hogy sosem szabad lebecsülnünk az ellenfelünket... Soha nem vesztünk még össze a póker miatt, sőt! Inkább összekovácsol minket ez a közös szórakozás, szenvedély. Hiszem, hogy parti közben mutatkozik meg az ember igazi jelleme. Például nagyon sok minden kiderül abból, hogy mire hogy reagál, mennyire higgadt vagy éppenséggel indulatos a játékos. De talán éppen ez különbözteti meg a profit az amatőrtől."

Az énekes azt mondta, a kártyában és a szerelemben is rendkívül szerencsés.

"Tényleg mázlista vagyok, hogy 43 éve ő a szerelmem, a társam... Akkorát sosem veszítettem, hogy az megingassa a családi költségvetést. Inkább nyerő típus vagyok, de azért egy családi házat még én sem vettem a nyereségből... Ma már egyébként is legfeljebb a barátaimmal aprópénzben játszom, Amerikában pedig már nem is emlékszem, mikor voltam utoljára."

Forrás: MTVA/Csöndör Kinga