A magyarok Donald Trumpban látják a béke és biztonság garanciáját
Donald Trump az 1981-ben leköszönt Jimmy Carter óta az első amerikai elnök volt, akinek hivatali ideje alatt az Egyesült Államok nem indított újabb háborút.
Donald Trump az 1981-ben leköszönt Jimmy Carter óta az első amerikai elnök volt, akinek hivatali ideje alatt az Egyesült Államok nem indított újabb háborút.
Donald Trump azt írta, bárhol, bármikor készen áll a vitára választási ellenfelével.
Donald Trump közvetlenül a kiemelkedő előválasztási győzelme után tárgyal a magyar miniszterelnökkel. Mutatjuk, miért is nagyon jelentős a találkozó.
Nikki Haley bejelentette visszalépését.
Az amerikai legfelsőbb bíróság döntése nyomán a Demokrata Pártnak demokratikus küzdelemben kell megméretnie magát Donald Trumppal szemben – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
A két vezető egy korrupt rendszer ellen harcol az amerikai lap szerint.
Trump győzött Coloradóban is, ahol le akarták venni a szavazólapról.
Még a szuperkedd előtt egy újabb győzelmet könyvelhetett el a republikánusok előválasztása során a volt amerikai elnök.
Még a baloldali választók negyede (26 százalék) is a volt elnök sikerének szorít.