Szijjártó Péter: Sokkoló a Robert Fico miniszterelnököt ért merénylet
Hogy történhetett ilyen támadás Közép-Európában?
Hogy történhetett ilyen támadás Közép-Európában?
Magyarország álláspontja megváltoztathatatlan, arról ugyanis népszavazáson született döntés.
A nagy tartományi vállalatok összesen 680 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre Magyarországon az elektromosautó-iparban és csomagolóanyag-iparban.
Hódmezővásárhely békepárti polgármesterjelöltje Grezsa István.
A NATO előzőleg világos döntést hozott, amelynek értelmében az észak-atlanti szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak.
A külgazdasági és külügyminiszter a Türk Államok Szervezetének főtitkárával, Kubanicsbek Ömüralijevvel találkozott.
A külügyminiszter rámutatott, hogy a térség országai átlagosan már több mint tizennégy éve várnak a felvételükre, és ha az EU nem gyorsítja fel a folyamatot, az aláássa a bővítéspolitika, sőt az egész blokk hitelességét.
A nyugati válaszok eszkalációs veszéllyel járnak, például a fegyverszállítások is csak kiterjesztik időben és térben a harcokat.
Áprilisban Franciaország volt az orosz földgáz első számú vásárlója, illetve a nyugat-európai LNG-kikötőkbe érkező cseppfolyósított gáz legnagyobb része is orosz.
A fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatási csomag elfogadásában Magyarország nem kíván részt venni semmilyen formában - közölte a miniszter.